Jártam már sok világvárosban azelőtt, hogy eljutottam életemben először Tōkyōba, de az ottani tömegközlekedés akkor is lenyűgözött. Sokkal összetettebb még a hírhedten bonyolult londoni metrónál is és menőbb, mint a hongkongi. Mivel a város ijesztő lehet első látásra, gondoltam, összefoglalom, hogyan lehet kiigazodni az útvesztőben.

Az első dolog az, hogy ha ide tervezünk városlátogatást, érdemes egy-egy napot egy környéken vagy egymáshoz közeli negyedekben eltölteni (például klasszikus a Shibuya-Harajuku-Shinjuku hármas), hogy ezzel időt és pénzt spóroljunk, mert egyébként mindkettőből fogyni fog rendesen.

Nem mondom, hogy annak, aki egy kisebb városban él, elsőre nem sokkoló a rendszer, de a pestiek sincsenek sokkal kisegítve 😀

Az alapok: van a Tokyo Metro (9 vonal), a Toei Subway (4 vonal) és a városi JR (japán vonat) vonalak. Ezeket itt láthatjátok:

Ha ráklikkeltek, megnyílik nagyobb képben és akkor látszik, hogy az állomásoknak nem csak nevei vannak, hanem minden vonalnak van egy betűjele és az állomásnak egy, csak azon a vonalon használt számkódja, aminek segítségével könnyedén eltalálhat az is A-ból B-be, aki nem tudja könnyen megjegyezni a japán szavakat. Nem kell egyébként aggódni, minden állomáson kint vannak latin betűkkel is a nevek, valamint az alkalmazottak különórákat vettek activityből.

Az állomások nevei alatt/felett/mellett  a kiírásokon azt is meg fogjuk találni, hogy más vonalaknak hányas számú állomása az, amin éppen tartózkodunk, amivel az is kiderül, mire lehet felszállni. Emígy például az Iidabashi állomás (amelynek épületére azt mondják, a világ egyik legszebb metróállomása) egyszerre E06, T06, Y13 és N10.

Itt jelzem, aki szerint ez bonyolult, úgy tekintse meg a következő térképet, amin Tōkyō és környékének a teljes vonathálózata tekinthető meg.

Mint látszik, nem csak a JR-nak vannak vonalai a városban sem, hanem rengeteg privát vonat van. Bonyolítja a helyzetet, hogy vannak privát vonalak, amelyek a JR síneket használják. Aki JR Passt vesz, annak mondom: ezek egyikére sem érvényes az a bérlet. A magánvonalak nevei: Tokyu, Tobu, Seibu, Keio, Odakyu, Keisei, Keiyou és a Tsukuba Express. Ezek általában a Yamanote vonaláról kifelé vivő vonalak és sokszor áruházaik is vannak ott, ahonnan indulnak (legalább ott, de sok más helyen is országszerte).

Természetesen nem is Japánban lennénk, ha nem kellene figyelmeztetnem: a nagyon egyszerű hármason belül (Tokyo, Toei, JR) sem utazgathatunk egymás jegyeivel. Az állomások részekre vannak bontva és új jegyet kell vásárolnunk, hacsak nincsen bérletünk mindegyik vonalra, de akkor is el kell hagynunk az egyiknek a területét és át kell mennünk a másik területére. Ez főleg a Toei esetében kellemetlen, ezek általában mélyebben találhatók (mondjuk minden állomáson van lift, csak meg kell találnunk, pláne, ha nem a felszínre, hanem a felszínről igyekeznénk lefelé). Sok csomaggal a kezünkben érdemes előtte még az interneten utánanézni, hol jutunk le lifttel a föld alatt menő vonalakhoz és célirányosan oda tartani. Vannak térképek az utcán, de lehetnek annyira random helyeken, hogy több időt vesztünk úgy.

A jegyárak a metrókon 160 yennél kezdődnek és a távolságtól függően egyre drágábbak. Itt találhattok egy online jegyár-számoló alkalmazást, hogy honnan hova mennyi lesz. És itt egy másik link, ahol megnézhetitek úgy, hogy minden variációt kidob, válogathattok, hogy melyik a legmegfelelőbb.

Az állomásokon automatákból tudunk jegyet venni, bár a belvárosban gyakorlatilag mindenhol van emberi erőforrás is, hozzájuk jegyvásárlásért nem, csak egyéb hasfájással fordulhatunk. Az automaták tudnak angolul is, de viszonylag egyszerű a használatuk. Felettük egy térkép van, amin jelölik, hogy éppen hol vagyunk, megnézzük, hova akarunk menni, a tábláról leolvassuk, hogy mennyiért kell jegyet venni és azt az összeget bökjük be az automatán, majd megkapjuk az esetleges visszajárót és a jegyet. Bankkártyával nem tudunk jegyet venni. Ha mégis elakadnánk, akkor odamegyünk a humánhoz, ő pedig egy kis ablakon ki fog nyúlni az automatánál és segít. Vicces látvány ám elsőre 🙂

Így néz ki egy jegy, amit odafelé csak becsúsztatunk az erre használatos lyukba, itt még visszakapjuk, majd a célállomáson már nem kapjuk vissza azt.

Vannak természetesen napijegyek, itt arra kell figyelnünk, hogy melyik vonalra érvényesek. Van kizárólag a Tokyo Metro vonalaira jó, van, ami csak a Toei Subway-en használható és természetesen ott van a JR Pass, amit csak a JR vonatokon használhatunk (bár a Yamanote és a Chuo pont ilyen és ezeknek a mentén van a legtöbb látványosság).

Napijegyek közül az alábbiak közül válogathatunk:

  • Tokyo Free Kippu (aka Tokyo Tour Ticket) (1590 yen) 
    Korlátlan használat a két metrócég járataira, valamint a JR vonatokra egy naptári napon belül. Használhatjuk a Toei által üzemeltetett buszokra és villamosokra is. Legtöbbször nem éri meg a használata, ennyit nem nagyon utazik senki le egy nap alatt.
  • Tokyo Subway Ticket (24 órás: 800 yen, 48 órás: 1200 yen, 72 órás: 1500 yen) 
    Korlátlan használat a két metrócég járataira, viszont nem érvényes egyáltalán a vonatokra (se JR, se magáncég). Csak turisták vásárolhatják meg (Narita és Haneda reptereken és a Bic Camera üzleteikben). Útlevél szükséges a vásárlásához.
  • Toei és Tokyo Metro One-Day Economy Pass (1000 yen) 
    Korlátlan használat a két metrócég járataira, nem érvényes semmilyen vonatra. Ezt bármelyik metróállomáson megvásárolhatjuk.
  • Tokyo Metro 24-Hour Ticket (600 yen) 
    Csak a Tokyo Metro 9 vonalára érvényes, semmi másra. Automatákból is megvásárolhatjuk a vonatkozó állomásokon.
  • Toei One-Day Economy Pass (700 yen) 
    A Toei 4 vonalán használhatjuk, valamint a cég buszain és villamosain. Más cégek járatain nem érvényes. A Toei állomások automatáinál és személyzetnél vásárolhatók meg.
  • Tokunai Pass (750 yen) 
    JR vonatokra érvényes Tōkyōn belül egy naptári napon. A lila automatáknál és a jegyárusító irodákban vehetjük meg a JR állomásokon.

Tudom, hogy macerás, de egyéni utazás esetén tényleg érdemes előre kiszámolni, hogy mennyibe fog kerülni az út az egyes napokon és annak megfelelően venni bérletet vagy sem, csak az egyik vonalra vagy csak a másikra. A több napos bérletek nem tetszőleges napokon használhatóak fel, csak egymást követő napokon. 3 naposnál tágabb intervallumra való bérlet nem létezik. Az első használatkor kezdődik az érvényesség.

a kapuk mindkét irányban működnek, de egyszerre csak egy irányba, figyeljük az X vagy a behajtani tilos jelet

Amennyiben elrontottuk az összeget, az automata nem fog kiengedni. Ebben az esetben vagy odamegyünk az üvegablakhoz és odaadjuk a jegyünket (emberünk éles látással azonnal tudni fogja, hogy mi a gond, valamint előtte biztosan hallotta a kiengedő kapuknak az éktelen sikítását, így már várt minket, a hülye gaijint), kifizetjük a különbözetet és mehetünk tovább, vagy vannak automaták is, amik kifejezetten erre valók, hogy korrigáljunk. Bedugjuk szépen a rossz jegyet, ott kifizetjük a különbözetet és ő ad egy újat, amivel ki tudunk menni. Érdekesség, hogy ezt a jegyet én többször visszakaptam már. Kisebb külső állomásokon elképzelhető, hogy nem beszél angolul az automata, de pofon egyszerű a használata.

mókás korrigáló automata a Nakano állomáson

Forgalomban van kétféle mágneskártya (feliratokon IC card), amelyeket nem kell (és nem is lehet) bedugni az automatába, hanem azoknak a tetején van egy érzékelő, ahhoz kell hozzáérinteni. Ezek kedvezményt nem adnak, csak sokkal gyorsabbá teszik a közlekedésünket, valamint boltokban is használhatjuk őket és nagyon sok italautomatánál, nagyon sok étteremben (!) és a csomagmegőrzők bérlésénél is.

A Suica 2000 yenbe kerül, amiből 500 yen depozit visszajár, a többi 1500-at azonnal levásárolhatjuk, a PASMO kártyánál ez 500 + 500 yen. Tetszőleges összeggel lehet feltölteni utána (csak készpénzzel), a kártya visszaváltásakor a nem felhasznált keretet is visszakapjuk (reptereken is visszaváltható).  Az automatákon kívül feltölthetjük őket az ablaknál is, itt már elképzelhető, hogy tudunk kártyával fizetni. Természetesen a buszokon is használhatók a mágneskártyák.

A Suica kártyákat a különböző nagyvárosokban más rendszerekben is használhatjuk (viszont nem működnek a PiTaPa pontos rendszerben).

Van még a monorail, a mágnesvonalon járó, vezető nélküli automata vonat. A napijegyek nem érvényesek rá, viszont a JR Pass igen. Odaiba és a Haneda reptér felé találkozunk csak velük a városon belül.

Japánul tanulóknak: figyeltétek már, hogy a JR logója milyen helyesen hasonlít az állomásra? (駅) 🙂

Ezeken kívül az is megér egy misét, hogy hogyan lehet bejutni a városba a repterekről, a tōkyōi repterekről szóló cikket itt találjátok. Egyébként ott vannak jó kombinált jegyek is, ahol napijegyet vagy Suica/PASMO kártyát kapunk bizonyos összeggel feltöltve a reptéri vonatjegyünk mellé (ami amúgy se lesz olcsó, főleg, ha gyorsan akarunk beérni).